KISSZÁLLÁS NÉGYESTELEPI FŐNIX EGYESÜLET

Hagyományőrző és honismereti civil kezdeményezés

 REFLEXIÓ: a merre tovább kisiskola? - szakmai tanácskozásra

„Elvadult tájon" gázolva,, a körzetesítés fedőneve alatt folyó vidéki kultúra pusztítását/pusztulását szemléltető „tanösvényen" végig haladva egykori iskolámhoz értem. Ebben az iskolában nevelődtem, tanultam, majd tanítottam 1965-ben történő megszüntetéséig.

 Az 1931-ben Klebelsberg Kunó által építtetett iskola faláról lekerült címtábla helyett egy másik tábla hívja fel az arra járók figyelmét:

„ EZ A  T A N Y A  E L A D Ó „

elvadult_iskola_taj.jpg 

 Az iskola felszámolásának időpontjában a tanulók létszáma 160 fő volt, a felső tagozatot szakos, illetve szakosodó nevelők gondozták. Jelenleg a település egyetlen - a belterületen megmaradt  iskolájának tanulólétszáma is ugyanennyi ./A hatvanas években 350 - 400 fő között mozgott./ A falu létszámának látványosan gyorsuló csökkenése a körzetesítéssel vette kezdetét a családok bizonytalan jövőképe miatt, és most  az iskola felett is megjelent  Damoklész  kardja.

Feltételezhető, hogy azok a falvak, amelyek ma még nem, de holnap már igen: kistelepülések, iskolájuk pedig kisiskolák lesznek.

Éppen ezért ezt az eróziós folyamatot a hatvanas évektől visszamenőleg kellene retrospektív elemzés tárgyává tenni komplex hatásláncolatba helyezve. Az elmúlt ötven év romjai előttünk hevernek, és ha a vidékre, kisiskolákra irányuló művelődéspolitika a jelenlegi nyomvonalon folytatódik, nem nehéz valószínűsíteni, hogy mi lesz ötven év múlva. / A múlt - jelen - jövő dialektikája 100 évet átfogva./

Az elemzés során az is felszínre kerülne - az oksági láncolat alapján-, hogy nem a gyermeklétszám csökkenése okozza az iskolák megszüntetését, összevonását stb., hanem fordítva: az iskolák bezárása, a bizonytalan jelen, a kétséges jövőkép idézi elő a népességcsökkenést, amit aztán megfellebbezhetetlen érvként okká léptetnek elő az illetékesek.

Teljesebbé lehetne tenni a KISISKOLAI KÖRKÉPET, ha „MAGYAR UGAR" címmel, vizuális eszközapparátussal feltérképeznénk, közzé tennénk a megszüntetett tanyai, külterületi iskolák vonzáskörébe tartozó környezetet - az 1960-as évektől kezdődően. Mit látunk, tapasztalunk ott, ahol egykor szellemi és gazdasági, gazdálkodási kultúra virágzott.

„A KLEBELSBERG KUNÓ ISKOLÁK NYOMÁBAN" címmel tanulságos lenne felkutatni, bemutatni az általa létesített iskolaépületek sorsát is. Milyen célt szolgáltak régen, és milyen cél szolgálatában állnak ma?

A kisiskolák megmentése, megszüntetésük folyamatának azonnali leállítása össznemzeti érdek, még akkor is, ha rövidtávon áldozattal járna.

Tamáskodom, hogy ez pénzügyi probléma lenne, sokkal inkább érték, értékpreferencia kérdése.

iskola_elado.jpg

Az eredeti írás készült: 2008.09.19-én               

                                                               Turcsányi László

                                                              6421 Kisszállás, Kossuth u. 42/A

                                                              E-mail:turcsanyi1em@t-online.hu



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 29
Tegnapi: 53
Heti: 29
Havi: 147
Össz.: 147 216

Látogatottság növelés
Oldal: Reflexió: hogyan tovább kisiskola
KISSZÁLLÁS NÉGYESTELEPI FŐNIX EGYESÜLET - © 2008 - 2024 - fonixegyesulet.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »